Elkezdték rekultiválni az utolsó zagytározót

Írta: zöld8 | 2012. június 27. szerda, 09:59

Elkezdték rekultiválni az utolsó zagytározótElkezdték rekultiválni az utolsó vörösiszap zagytározóját az egykori timföldgyárnak Almásfüzitőn. A közvetlenül a Duna mellett fekvő tározót földréteggel borítják, amelyen nemsokára növények fognak megtelepedni.

Ma már az épületei sem állnak az egykori almásfüzitői timföldgyárnak, amely 1950 és 1997 között állította elő az alumínimgyártás alapanyagát bauxitból a Komárom-Esztergom megyei településen. A vállalat Közép-Európa legnagyobb timföldgyára volt.

Elkezdték rekultiválni az utolsó zagytározót

A keletkező vörösiszapot hét zagytározóban helyezték el. Az iszapkazettákat közrezáró gátak tíz kilométer hosszúságban egyben a Duna árvízvédelmi töltései is. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. 1996 óta rekultiválja a száraz iszappal borított területet. Most az utolsó, VII-es kazettát borítják mesterséges talajjal, majd növényzetet telepítenek rá.

Elkezdték rekultiválni az utolsó zagytározót

Ugyan a vörösiszap nagy mennyiségben tartalmaz értékes nehézfémeket, ezek kitermelése gazdaságosan nem megoldható, és a matéria éppen a nehézfém-tartalma miatt veszélyes anyag. A talajborítás megakadályozza, hogy a szél – a kolontári tározóhoz hasonlóan – szétfújja a vörösiszap port.

forrás: MTI, kép: Földi Imre


Hozzászólások

Üzenet