Nyitottak vagyunk a környezetvédelemre, mégsem zöld szemlélettel vásárolunk

Írta: zöld8 | 2014. január 20. hétfő, 18:18

A magyar lakosság 82,2 százaléka szívesebben választana környezetbarát csomagolásban kapható élelmiszereket, de tudatosan még nem keresi ezeket a csomagolásokat. A legtöbben ismerik a szelektíven gyűjthető hulladékok típusait is.

A lakosság 67 százaléka szívesebben vásárolna környezetbarát csomagolásban kapható élelmiszert, ha ez nem befolyásolja a termék árát, további 15,2 százalék pedig akkor is, ha ez kicsivel drágábbá tenné az adott árucikket - derül ki a Tetra Pak Hungária Zrt. megbízásából a GfK Piackutató Intézet által végzett felmérésből.

A tavaly decemberben készült országos, reprezentatív felmérés szerint 17,8 százalék azok aránya, akik számára közömbös, hogy egy élelmiszer környezetbarát csomagolásban kapható-e.

A vásárlási szempontok között ugyanakkor az utolsó helyen szerepel a csomagolás környezetbarát volta, vagyis tudatosan még nem keresik a hazai fogyasztók a környezetvédő csomagolásokat - közölte a Tetra Pak hétfőn az MTI-vel.

Arra a kérdésre, hogy melyik, folyékony élelmiszerekhez használt csomagolástípust lehet szelektíven gyűjteni, a válaszadók csaknem azonos arányban, 95,7, 95,7 és 93,3 százalékban nevezték meg a PET, az üveg és a fém anyagú csomagolást. Több mint 10 százalékkal kevesebben, a válaszadók 81,6 százaléka vélte úgy, hogy a tej, gyümölcslé, illetve más élelmiszerek csomagolásaként használt italos kartondoboz is szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható.

Magyarországon összesen 1,9 millió italos kartondobozt vásárolnak naponta. Négy év alatt csaknem megduplázódott a szelektíven gyűjtött italos kartondobozok mennyisége, de a csomagolóanyagnak így is csak körülbelül 21 százalékát gyűjtik vissza szelektíven a fogyasztók.

forrás: MTI


Hozzászólások

Üzenet