Környezettudatos nyaralás itthon? Lehetséges!

Írta: zöld8 | 2014. június 02. hétfő, 14:47

Környezettudatos nyaralás itthon? Lehetséges!A nyugati térhódításuk után már itthon is egyre több olyan vendéglátóhely létezik, amely zöld szemlélettel tekint a környezetre. Cikkünkből kiderül, hogy milyen lehetőségek adottak a környezettudatos, vagy ökoturizmusra.

Magyarországon az utóbbi években egyre több olyan vendégházat, panziót találni, amely elkezdett komolyan foglalkozni a környezettudatossággal, mint hívószóval. A Dél-Dunántúlon már létrejött egy olyan rendszer, amely alapján rangsorolják az öko-portákat (kár, hogy a szálláskeresőjük 404-et dob…).

A zöld szempontok között olyan elvek szerepelnek, mint a vendégház körüli természeti értékek megóvása, energia-, és víztakarékosság, vagy a hulladék komposztálása, illetve szelektív gyűjtése. Ráadásul külön pont jár azért, ha a szállás rendelkezik saját élelmiszertermelő hellyel, illetve kézműves termékeket állít elő.

Sajnos az ország többi részén még nem vezették be ezt a rendszert, így nehezebb megtalálni azokat a helyeket, amelyek hasonlóan gondolkodnak. Pedig léteznek, sőt, vannak olyan szállások is, amelyek túl is szárnyalják az imént említett öko-portákkal szemben támasztott elvárásokat.

Néhány panzió ugyanis, nemcsak takarékoskodik az energiahasználattal, hanem saját maga is termeli meg azt megújuló energiaforrások segítségével, figyelve a hely ökológiai lábnyomára is. Esetükben a fontos szempontok között szerepelnek olyan dolgok is, hogy a WC öblítése ne ivóvízzel történjen vagy, hogy a meleg vizet napkollektorok, illetve a lebomló hulladékokból származó energia segítségével állítsák elő.

Érdemes lehet ellátogatni ezen helyek valamelyikére, akkor is, ha nem elsődleges szempont számunkra a környezettudatos pihenés. Lehetséges, hogy olyan tapasztalatokkal leszünk gazdagabbak, amelyeket könnyen beépíthetünk az otthoni háztartásba is.

szerző: Kronoméné Szászi Tímea, kép: UGArdener via Compfight cc


Hozzászólások

Üzenet