Ökológiai válság és gordiuszi csomó

Írta: zöld8 | 2016. április 11. hétfő, 20:58

Ökológiai válság és gordiuszi csomóMi lehet a mára már elképesztő méreteket öltő környezeti és ökológiai problémák megoldásának kulcsa? A tág értelemben vett természeti környezetünket, a termőtalajt, a levegőt és vizeinket veszélyeztető komplex ökológiai válság jeleit szemlélve aggódva teszik fel egyre többen a kérdést.

Ugyanerre a kérdésre keresi – és helyenként adja meg emészthető és kifejezetten közérthető módon – a választ Antal Z. László szociológus a Klímaparadoxonok – Lehet-e harmónia a természet és a társadalom között?” címmel, a L’Harmattan Kiadó gondozásában alig egy esztendeje megjelent könyve.

A könyv szerzője részint természettudományos, részben szociológiai kutatásaiból mérleget vonva próbál választ adni a dilemmára: a modernnek nevezett társadalmainkban létezhetnek-e olyan gazdasági és társadalmi feltételek, amelyek képesek a környezetünket és a természetet terhelő kockázatok csökkentésének elérésére. Ezzel összefüggésben adja a könyv tartalmának vonalvezetését is a szociológus kutatásainak legfontosabb alapkérdése: a fejlett ipari országok a jelenleg uralkodó társadalmi és gazdasági paradigmák keretei között tudnak- e alkalmazkodni a minket körülvevő természet változásaihoz?

Már első olvasatra is nehezíti a problémakör óriási méreteinek felfogását annak eldöntése: mi tekinthető leginkább a társadalmak egészségét érintő és jövőjét leginkább fenyegető változásnak? Az energiaforrások és az édesvízkészletek kimerülése, a biodiverzitás csökkenése, a mezőgazdasági művelésre alkalmas táj mennyiségének és minőségének csökkenése, az éghajlat vagy éppen a természeti környezetünk valamely más változása?

A természet és társadalom harmóniája nélkül nem megy…

A szerző szerint úgy tűnik, hogy a Föld ökológiai állapotának egészét vizsgáló kutatások eredményei alapján nem dönthető el egyértelműen a kérdés. A könyv írójának álláspontja szerint a természetben bekövetkező változások közül globálisan – már jó másfél évtizede is – az éghajlatváltozás aggasztó ténye volt az, amely a legnagyobb társadalmi és politikai érdeklődést váltotta ki.

Napi szinten halljuk, hogy a fejlett ipari országok mennyi erőfeszítést tesznek az éghajlatváltozás által okozott természeti kockázatok csökkentésére. Miért van tehát mégis az, hogy a környezetünket veszélyeztető kockázatok tovább növekedtek és növekednek mind a mai napig? A szociológus több évtizedes kutatásai és a Klímaparadoxonok… című 200 oldalas könyv konklúziói alapján úgy tűnik, hogy a válság kialakulásának mélyén a természet és társadalom szétválasztódásának napjainkban is tapasztalható szélsőséges mértéke áll. Ez a tendencia felelős mindenekelőtt a természeti erőforrások piaci elveken nyugvó, valamint a természet határait gyakorlatilag napjainkra teljes mértékben figyelmen kívül hagyó túlfogyasztásáért.

A Klímaparadoxonok – Lehet-e harmónia a természet és a társadalom között? című munkájában a szerző arra a meggyőződésre jutott, amelyet legtöbben talán mi is érzünk mindennapjainkban. „Modern” civilizációnkban mára olyan feloldhatatlannak látszó ellentmondások – ún. „klímaparadoxonok” – alakultak ki, amelyek az ökológiai válságot alkotó tényezők mértékének csökkentését szinte lehetetlenné teszik. Az új évezred fogyasztói társadalmai képtelenek arra, hogy a felmerült krízisre érdemi válaszokat adjanak.

Külön érdeme a könyvnek, hogy a szerző utal azokra az alternatívákra is, amelyek reménnyel kecsegtethetnek a klímaparadoxonok feloldására. Ám a természet és a társadalmak között egykoron fennálló harmonikus és kiegyensúlyozott viszony helyreállítása nélkül ez bizony elképzelhetetlen.

(x)


Hozzászólások

Üzenet